
Az igazságot a tükörben találod, nem a férfiak nyelvén.

Tudod, mit mondok neked? Örülj, amikor hisztizünk! Becsüld meg a veszekedést, és szokj hozzá, hogy mi, nők, nem tudunk olyan hanyagul legyinteni, mint ti, férfiak. Fogadd el. Nekünk ki kell mondani a problémákat. Tudod, mitől félj? Amikor már nem veszekszünk. Amikor legbelül már nagyon rég forr valami. Öntudat, talpra állás, erő. Tudod, mikor a legerősebb és legveszélyesebb egy nő? Amikor hallgat.

Lehet, hogy nem vagyok olyan lány,
akit minden fiú akar... De olyan sem,
aki már a legtöbbjüknek megvolt!

Valakit szeretni annyit jelent,
mint egyedül gyönyörködni olyan csodában,
amely mindenki számára láthatatlan, érthetetlen.

Kibírtam száz és több próbát, átléptem megannyi akadályt. Nevettem, sírtam. Voltam boldog, és voltam szomorú. Hibáztam sokszor, de volt, hogy helyesen cselekedtem. S volt, hogy rosszul ítéltem meg embereket. Beleszerettem, s odaadtam a szívem olyan valakinek, aki azt sem érdemelte volna meg, hogy ránézzek. S aki a szívemért bármit megtett volna, volt, hogy észre sem vettem őt. Összetörtek, padlón voltam. Felálltam segítség nélkül, majd segítettem valakinek, aki szintén padlón volt. S volt, hogy épp egy ilyen személy taszított újból a földre. Újból felálltam, és képes voltam újra mosolyogni. Többször összetörték még a szívem, s emiatt volt, hogy zárkózott voltam. Voltam nagyszájú, és voltam félénk nyuszi. Voltak mélypontjaim, és voltak pillanatok, amikor mennyországban éreztem magam. De mindezek ellenére büszke vagyok magamra. Mert a hibáimmal együtt, mindig, minden pillanatban én voltam. És vállalom, amiket tettem, vagy nem tettem. Teljes mértékben, száz százalékban önmagamat adtam. Mind akkor, mikor a padlón voltam, mind akkor, amikor valakit felsegítettem onnan. És akkor is, amikor szerettem, pont úgy, mint amikor nevettem magamon.
Mielőtt egy kis hülyeségen összevesztek, mielőtt megharagszol, mielőtt elkezdenél nyávogni... gondolkodj el 1 percre.. MEGÉRI?!
Megéri felkelni reggel úgy, hogy ő nincs?! Megéri lefeküdni este úgy, hogy tudod holnap már nem láthatod?! Megéri egész nap dühösen, de mégis szeretettel gondolni rá, miközben ott lehetnél vele?! NEM! NEM ÉRI MEG. Mert minden perc együtt, egy soha vissza nem hozható pillanat.. És semmi nem ér többet ennél!

Azon a napon, amikor elszakítottak tőled,
jobban szenvedtem, mint el tudnád képzelni,
és szomorú szívem máig
nem talált nyugodalmat.

Az élet megtanított arra, hogy pillanatnyi örömért ne áldozzam fel egész életem boldogságát.