Talán az egyik legnehezebb feladat megnyitni a szívünket. Újra. Hiszen nyitva volt az, tudjuk is hogy milyen érzés – boldogan, szabadon szárnyalni, és nem attól rettegni, hogy vajon mikor zuhanunk le… Minden zuhanásból összekaparjuk magunkat. Mindből egytől-egyig. Nincs kivétel. Csak épp utána már óvatosabban szállunk fel. Lehet, hogy nem megyünk olyan magasra, vagy épp betegesen körülményesen figyeljük azt, hogy mi van körülöttünk ahelyett, hogy egyszerűen élveznénk a látványt, meg az összes többi apró csodát.
2014.03.06. 18:32
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://idezetekvilagaa.blog.hu/api/trackback/id/tr66041485
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.